Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2014

Apró önkéntes :)

A héten egyik délután egy régi kis barátom látogatott meg. Mivel Franciaországban él, csak ritkán tudunk együtt dolgozni, de amikor Magyarországon járnak édesanyjával, olyankor igyekszünk találkozni, hogy meg tudja mutatni hogyan fejlődik az egér használata és hogyan boldogul az érintőképernyővel. Éppen befejeztük a közös munkát, amikor csörgött a telefonom: a Vodafone Társadalmi Felelősségvállalástól hívtak, hogy egy interjút terveznek és segítenem kellene találni egy olyan családot, akik szívesen mesélik el történetüket, hogyan élnek súlyosan-, halmozottan fogyatékos nem beszélő gyermekükkel. Az én kis barátnőm hallotta, ahogy telefonálok, amint letettem a telefont kérdően nézett, hogy mit beszélgettem. Elmeséltem neki, hogy az újságíró keres olyan családot, aki elmesélné a történetét hogyan élnek, tanulnak kommunikálni, hogyan dolgoznak. Azonnal izgatott lett és nézett rám lelkesedve, hogy ő akar mesélni, ekkor lépett be édesanyja, akire ugyanezzel a tekintettel nézett rá. Elmesé

Találkozások, kapcsolatok

Mostanában sikerült részt vennem pár rendezvényen, és előttem áll még pár érdekes találkozás és megbeszélés a közeljövőben. Elsőként ellátogattak hozzánk a Bliss Alapítványhoz az Immánuel Otthon munkatársai, akik órákat látogattak és tapasztalatcserére volt mód egymással. Én pedig részt vehettem a Csillagház jubileumi konferenciáján, ahol sok érdekes előadás meghallgatása mellett sok régi és új ismerőssel volt módom beszélgetni, találkozni.  A tegnapi napon pedig a Rehab Expo -n sikerült tanárokkal, munkaadókkal és más fejlesztőkkel találkozni. Megismerkedhettem Zsombori Balázzsal a Pictoverb program fejlesztőjével is. Remélem sikerül egy hosszútávú együttműködést kialakítanunk, annak érdekében, hogy a program minél több ember számára hasznos eszköz lehessen. Ma este pedig az Angelusz Szakkollégium vendégeiként lehetünk jelen a Szakkollegium Éjszakája rendezvényen. Tegnap sikeresen bemutattuk az ELTE Informatikai Kar NIPG csoportjának legújabb fejlesztését, mely videó formájá